Aki olvasta előző blogomat, az jól tudja, melyik politikai irányzat elkötelezett híve vagyok voltam. Ahogy már a bevezető posztban is leírtam, nem a világnézetem változott meg, nem az elveimet adtam fel, csupán belefáradtam a mindennapi politika mocskába. Korábban érdeklődve figyeltem a pártok aljas és gonosz színjátékát, talán még élveztem is valahol mélyen legbelül. Árgus szemekkel pásztáztam a híreket, faltam az újságokat, egyetlen jelentős tv műsort sem mulasztottam el, közben dühöngtem, mérgelődtem, a falat kapartam. Rohantam megbeszélni a látottakat a barátaimmal, együtt dúltunk-fúltunk tovább, közben világmegváltó terveket szövögettünk, de a megvalósításhoz sem erőnk, sem kellő tudásunk nem volt. Azt leszámítva, hogy jó néhány tüntetésre kilátogattunk és beverték a fejünket, semmit nem sikerült letennünk az asztalra.
Bevallom, egy ideig kacérkodtam a politizálás magasabb szintre emelésével is. Hogy ne csak rébuszokban beszéljek, egész konkrétan szándékomban állt belépni a Jobbikba. Azt, hogy a politikai elit alappilléreinek számító pártokat zsigerből gyűlölöm, a kezdetektől fogva nem nagy titok. Egyik hiteltelenebb, mint a másik. Populista, korrupt, gerinctelen banda mindegyik, előbb hiszem el, hogy Gyurcsók tényleg a képernyőn keresztül képes gyógyítani, mint az ő ígéreteiket, programjaikat. De a Jobbik szimpatikus volt számomra, őszintének és tisztának látszott. Egyet tudtam érteni céljaikkal, a nemzeti színű köntösbe bújtatott maszlag pedig engem is megtévesztett. Hazudhatnék, hogy én tévedhetetlen vagyok, de ez gyávaságra vallana, márpedig sok rosszat el lehet mondani rólam, de hogy gyáva volnék, azt nem hinném.
Lényeg a lényeg, azt hittem találtam egy olyan platformot, amit bár nem 100 százalékosan, de magaménak érezhetek. A választások idején még euforikus hangulatban ünnepeltem a Jobbik sikerét, de a rózsaszín felhő nagyon hamar eloszlott... Ma már áldom a józan eszemet és a szerencsét, hogy végül mégsem kértem a felvételemet a pártba, pedig akár az is előfordulhatott volna, hogy most én is ott pöffeszkedhetnék a húsos fazék mellett, mint annyian mások.
Még hogy kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a folyóba... A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak sikerült. Pontosan ugyanazt az utat járták és járják a mai napig, ami a MIÉP gyakorlatilag megszűnéséig vezetett. A radikális hang, a tettvágy csak addig élt, ameddig át nem lépték a parlamenti selejtező 5 százalékos küszöbét. Na jó, a szép jelszavak és a retorika nem sokat változott, csak a tartalom tűnt el a szavak mögül. Hol van már a tüntetésről elhurcolt Vona Gábor, hol a nagy egyetértés a párt vezetői között, hol van a Magyar Gárda... Ha nem volna cigány-probléma Magyarországon, akkor a Jobbik már régen eltűnt volna a süllyesztőben, sőt, megkockáztatom, soha nem is képezte volna számottevő részét a politikai palettának.
A Szonda Ipsos legfrissebb jelentése szerint a Jobbik támogatottsága még mindig nő,de azt hiszem nem vállalok nagy kockázatot, ha leírom, a siker tiszavirág életű lesz. A következő országgyűlési választásokon még jól fognak szerepelni, de a hanyatlás már elkezdődött, teszem hozzá sajnos. Előbb, vagy utóbb sokan ráébrednek majd, hogy a Jobbik sem jobb semmivel a Deák né vásznánál. Őket is csak a hatalom és a pénz motiválja, ahogy az a megélhetési politikusoknál lenni szokott és ezért képesek minden eszközt bevetni, amellyel az embereket manipulálni lehet. Mert a meggyőződésem, hogy a Jobbik célja sem más, mint az emberek megvezetése,még véletlenül sem a szemük felnyitására törekednek a mellékelt ábra szerint. Az átvert tömeg majd pillanatra kijózanodik, ráébred, hogy palira vették és akkor megvonja a bizalmat a Jobbiktól és keres egy másik, új erőt, amelybe belekapaszkodhat. Persze majd azok is átverik őket, de az élet már csak ilyen minálunk, valódi változásra nincs sok remény.
A mindenkori kormányzatnak persze volna lehetősége a Jobbikot parkolópályára tenni, de ez nem szolgálná az ő érdekeiket.Szükségük van egymásra, mint éhezőnek egy falat kenyérre. Ameddig újjal lehet mutogatni a radikálisokra, addig nem jut kellő figyelem az igazi gondokra. Senki sem foglalkozik érdemben a bedőlt hitelekkel, a munkanélküliséggel, a szociális háló darabokra szakadásával, ameddig a démonizált erőt lehet ekézni. Ebben az országban a vezetés ha semmi máshoz nem is ért, de a kommunikációt jól megtanulták.
Ahogy most visszaolvastam a bejegyzést, akár azt a címet is adhattam volna neki, hogy a "Jobbik halála", de igazából nem ezt szerettem volna hangsúlyozni. A központi motívum az lett volna, hogy tele lett a hócipőm az egész politikával, a szájtépéssel, besokalltam az újra és újra lefutott köröktől, a végtelenig pörgő mókuskeréktől. Köszönöm, de nem kérek többet belőle! Már nem nézem a tv-t, nem olvasom az újságokat és igyekszem minél kevésbé feltornászni a vérnyomásomat. De ahogy ez a kis eszmefuttatás is jelzi, ez nem könnyű...
