(Meg)Műveletlen Terület

Szabadon szárnyaló gondolatok, hamisítatlan magyar valóság,némi öniróniával megspékelve. "Énblog" tőlem Nektek és saját magamnak.

Csirip

Hülyének nézik az embert az expresszben hirdetők

2011.08.01. 13:55 Magyarsag

Na, az eddigi nyavalygás ideiglenesen felfüggesztve, most egészen hétköznapi témáról szeretnék pár gondolatot elhinteni. Telefonvásárláson töröm a fejemet egy ideje, már ki is néztem magamnak a tökéletes készüléket, de sajnos a bolti ár egyelőre megfizethetetlen számomra. Körülbelül 20-25 ezerrel kisebb a költségvetésem a kelleténél, ezért már két hete rendszeresen figyelem a különböző apróhirdetésre szakosodott weboldalakat. A legtöbb ilyen témájú portál elég szegényes kínálattal rendelkezik, az expressz.hu véleményem szerint az egyik legkevésbé rossz, ezért többnyire ott szoktam böngészni. Sajnos nem vagyok elragadtatva a lehetőségektől...

Sokan teljesen hülyének nézik a potenciális vásárlókat és csodálkoznak, hogy nem tudnak megszabadulni a meghirdetett árujuktól. Hogy konkretizáljam a dolgokat, majd mindenki magasabb áron kínálja a telefonokat, mint az erre szakosodott üzletek. Érdemes összehasonlítani az alul linkelt expresszes hirdetéseket például a gsmhome.hu kínálatával. Ami külön dühítő, hogy egy kibontott, kipróbált, azaz használt mobiltelefont próbálnak elsózni magasabb áron (olykor garancia és tartozékok nélkül), mint egy bontatlan, 0 perceset, ráadásul olyan is előfordul, hogy egy szolgáltatófüggő, bármikor letiltható telefon ára haladja meg az új és kártyafüggetlenét. 

 http://www.expressz.hu/mobil_telefon_kommunikacio/mobiltelefon/hirdetes-27392140/

http://www.expressz.hu/mobil_telefon_kommunikacio/mobiltelefon/hirdetes-27391003/

Ami szintén agyhúgykő, az az egyértelmű átverést sejtető hirdetések tömeges megjelenése. iPhone 4 89 900-ért, Galaxy S II 69 990 forintért. Na persze, én meg most jöttem a falvédőről...

Azt hiszem egyelőre nem veszek új mobilt, várok egy kicsit, hátha az én drágaságom kicsit olcsóbb lesz végre, vagy a pénztárcám duzzad meg hirtelen. Bár egyikre sincs túl nagy sansz momentán.

Felnőni szar dolog

2011.08.01. 12:00 Magyarsag

Sokáig borzasztó szerencsésnek hittem magam, amiért meg tudtam maradni gyereknek 26 éves fejjel is. Abban az illúzióban ringatóztam, hogy így elkerülhetem az élet kegyetlen játszmájában a vesztes szerepét. Amiről nem veszünk tudomást, az nem is létezik, - na ez volt az én filozófiám is. Jöttek a gondok, bajok, én csak legyintettem, tudomást sem vettem róluk. Belekapaszkodtam légvárakba, én voltam a királyfi a saját álomvilágomban, aki érinthetetlen, akivel csak jó dolgok történhetnek.

Utólag bevallom, elég szánalmas képet nyújthattam a külvilág számára. Olybá tűnhettem, mint aki már bocsánat, de nagy ívben szarik mindenre, aki csak a mának él, aki egy vállrándítással lép túl súlyos nehézségeken és így is volt, a látszat kivételesen nem volt csalóka.

Persze ez nem jelenti azt, hogy egy érzelmi hulla lettem volna. Mindent megéltem legbelül, de ahogy a naiv kisfiúk, úgy én is csak arra koncentráltam, hogy a rosszat kizárjam és a jó vigyen előre. Ha elbuktam, ha bevertem a fejemet, ha mások verték be, akkor is mosolyogtam, mert űzött előre a hitem, a szívem. Egyszer aztán jött egy hatalmas makarenkói pofon, ami helyre tett végérvényesen, sikerült kijózanodnom egy életre, felnőttem.

Már tudom jól, csak egy esély létezik. Megtanultam, hogy a rossz mindig kétszer olyan súllyal bír, mint a jó és hogy a szeretet és szerelem néha nagyon kevés. Nincs jó tündér, aki teljesíti 2 kívánságomat, nincs fohász, ami eljut az égig, csodák is csak a mesében vannak.

Bár csak újra gyermek lehetnék, aki mer álmodni, mer szeretni és akit nem a félelem vesz körül minden áldott, átkozott napon...
 

Elcseszett csillagzat alatt jöttem a világra

2011.08.01. 07:00 Magyarsag

Sosem értettem igazából, hogy miért nem lehetséges, hogy az életem minden apró része egyszer végre jól, összhangban működjön. Elcseszett egy csillagzat alatt jöhettem a világra, vagy jóvátehetetlen bűnt követhettem el előző életemben, amiért így kell vezekelnem.

 

Ha a magánéletem épp rendben volt, akkor anyagilag kerültem a padlóra, ha az anyagiak rendben voltak, az egészségem ment tropára, ha volt egészség, pénz, akkor a lelkem tört darabokra. Egy szó, mint száz, állandóan lenulláz valami.

Az évek folyamán kialakult bennem egyfajta fontossági sorrend, amelynek a legfelső fokán a szeretet, a magánélet vert cöveket, minden más háttérbe szorult. Pénz nélkül, betegen is az az egy csepegtette belém a reményt, hogy van egy biztos pont az életemben, akire számíthatok és aki számíthat rám. Aki megnyugtat, ha tombolnak bennem az indulatok, aki vigyáz rám, bennem él és aki akkor is keresne, ha már nem volnék.

Most úgy tűnik, hogy az egészségem végre kezd helyrerázódni, körvonalazódik egy jól fizető, kellő elfoglaltságot és pénzmagot biztosító munkalehetőség is, csak egy dolog hiányzik.

És az az egy minden másnál többet ér(ne)...

Engem nem lehet szeretni

2011.07.31. 13:33 Magyarsag

Az a nagy helyzet, hogy én tényleg megértem, hogy engem nem lehet igazán szeretni. Mindenkinek csak addig kellek, ameddig meg nem ismer és el nem megy tőlem a kedve egy életre. Megértem, mert nekem sem sikerült megkedvelnem saját magamat, holott igen csak régen próbálkozok vele. Nem vagyok szép (sőt), nem vagyok okos, nem vagyok intelligens, sem művelt. Rengeteg rossz tulajdonságom van, ha mindet fel kéne sorolnom, akkor begörcsölne a kezem, vagy elkopna a billentyűzetem, esetleg mindkettő egyszerre. Csak néhányat emelek ki, a teljesség igénye nélkül:

Hirtelen haragú vagyok, hisztis, mint egy kölyök, akaratlanul megbántom azokat, akik fontosak számomra, Naiv vagyok és hiszékeny, lassú felfogású és képtelen vagyok önállóvá válni, bármennyire szeretnék.

Egyetlen jó tulajdonságomnak azt tartom, hogy szívből tudok szeretni és aki egyszer közel kerül hozzám, azért bármire képes vagyok. De ez sajnos kevés, mint Afrikában az eszkimó...

C'est la vie..

2011.07.31. 11:00 Magyarsag

Az ember mindig csak utólag látja tisztán önmagát, miután elkövet valami szörnyű nagy hülyeséget - mondhatnám, de ez így ebben a formában nem teljesen igaz. Sokan képesek az ésszerű, racionális gondolkodásra, csak a csorgó nyálú idióták, köztük persze én veszik észre magukat túl későn.

 

Az egész élet nem más, mint egy retkes közhelygyűjtemény, csak nem mindenki képes a sorok közt olvasni. Megszeretünk valakit, a kezdet kezdetén elhalmozzuk szerelemmel, odaadással, figyeljük minden rezdülését, lessük minden óhaját. A kép egy idő után eltorzul, a szép színek fakulni kezdenek, szürke hétköznapokká válnak az ünnepelni való napok. Ha az érzés nem is csillapodik, minden megszokottá lesz, majd egy idő után teherré válik. Jönnek a gondok, a viták és veszekedések és egyszer csak betelik a pohár, valami végleg elromlik. Szerelmünk ezerszer ostromolt célpontja megunja egyoldalú küzdelmét és feladja a harcot, úgy dönt, elérkezett az idő a búcsúzáshoz.

Ilyenkor ébred öntudatra a szerencsétlen balfék és ilyenkor kezd őrült módjára nekifeszülni a falaknak, hátha még van remény és menthető a helyzet, persze nem az. Megváltozik, mindent átértékel, szívből szeret és igazán, a lelkét egy ezüsttálcán kínálja fel, de mindez már kevés.Kevés, mert a másik fél már nem hisz benne, már nem tudja meglátni a szépet és jót, csak a fájdalomra és szomorúságra tud emlékezni, amiért nem lehet Őt hibáztatni.

Csorgó nyálú idiótánk pedig szép lassan elpusztul a tehetetlenségtől.

C'est la vie...

Így lettem apolitikus

2011.07.31. 09:21 Magyarsag

Aki olvasta előző blogomat, az jól tudja, melyik politikai irányzat elkötelezett híve vagyok voltam. Ahogy már a bevezető posztban is leírtam, nem a világnézetem változott meg, nem az elveimet adtam fel, csupán belefáradtam a mindennapi politika mocskába. Korábban érdeklődve figyeltem a pártok aljas és gonosz színjátékát, talán még élveztem is valahol mélyen legbelül. Árgus szemekkel pásztáztam a híreket, faltam az újságokat, egyetlen jelentős tv műsort sem mulasztottam el, közben dühöngtem, mérgelődtem, a falat kapartam. Rohantam megbeszélni a látottakat a barátaimmal, együtt dúltunk-fúltunk tovább, közben világmegváltó terveket szövögettünk, de a megvalósításhoz sem erőnk, sem kellő tudásunk nem volt. Azt leszámítva, hogy jó néhány tüntetésre kilátogattunk és beverték a fejünket, semmit nem sikerült letennünk az asztalra.

Bevallom, egy ideig kacérkodtam a politizálás magasabb szintre emelésével is. Hogy ne csak rébuszokban beszéljek, egész konkrétan szándékomban állt belépni a Jobbikba. Azt, hogy a politikai elit alappilléreinek számító pártokat zsigerből gyűlölöm, a kezdetektől fogva nem nagy titok. Egyik hiteltelenebb, mint a másik. Populista, korrupt, gerinctelen banda mindegyik, előbb hiszem el, hogy Gyurcsók tényleg a képernyőn keresztül képes gyógyítani, mint az ő ígéreteiket, programjaikat. De a Jobbik szimpatikus volt számomra, őszintének és tisztának látszott. Egyet tudtam érteni céljaikkal, a nemzeti színű köntösbe bújtatott maszlag pedig engem is megtévesztett. Hazudhatnék, hogy én tévedhetetlen vagyok, de ez gyávaságra vallana, márpedig sok rosszat el lehet mondani rólam, de hogy gyáva volnék, azt nem hinném.

Lényeg a lényeg, azt hittem találtam egy olyan platformot, amit bár nem 100 százalékosan, de magaménak érezhetek. A választások idején még euforikus hangulatban ünnepeltem a Jobbik sikerét, de a rózsaszín felhő nagyon hamar eloszlott... Ma már áldom a józan eszemet és a szerencsét, hogy végül mégsem kértem a felvételemet a pártba, pedig akár az is előfordulhatott volna, hogy most én is ott pöffeszkedhetnék a húsos fazék mellett, mint annyian mások. 

Még hogy kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a folyóba... A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak sikerült. Pontosan ugyanazt az utat járták és járják a mai napig, ami a MIÉP gyakorlatilag megszűnéséig vezetett. A radikális hang, a tettvágy csak addig élt, ameddig át nem lépték a parlamenti selejtező 5 százalékos küszöbét. Na jó, a szép jelszavak és a retorika nem sokat változott, csak a tartalom tűnt el a szavak mögül. Hol van már a tüntetésről elhurcolt Vona Gábor, hol a nagy egyetértés a párt vezetői között, hol van a Magyar Gárda... Ha nem volna cigány-probléma Magyarországon, akkor a Jobbik már régen eltűnt volna a süllyesztőben, sőt, megkockáztatom, soha nem is képezte volna számottevő részét a politikai palettának.

A Szonda Ipsos legfrissebb jelentése szerint a Jobbik támogatottsága még mindig nő,de azt hiszem nem vállalok nagy kockázatot, ha leírom, a siker tiszavirág életű lesz. A következő országgyűlési választásokon még jól fognak szerepelni, de a hanyatlás már elkezdődött, teszem hozzá sajnos. Előbb, vagy utóbb sokan ráébrednek majd, hogy a Jobbik sem jobb semmivel a Deák né vásznánál. Őket is csak a hatalom és a pénz motiválja, ahogy az a megélhetési politikusoknál lenni szokott és ezért képesek minden eszközt bevetni, amellyel az embereket manipulálni lehet. Mert a meggyőződésem, hogy a Jobbik célja sem más, mint az emberek megvezetése,még véletlenül sem a szemük felnyitására törekednek a mellékelt ábra szerint. Az átvert tömeg majd pillanatra kijózanodik, ráébred, hogy palira vették és akkor megvonja a bizalmat a Jobbiktól és keres egy másik, új erőt, amelybe belekapaszkodhat.  Persze majd azok is átverik őket, de az élet már csak ilyen minálunk, valódi változásra nincs sok remény.

A mindenkori kormányzatnak persze volna lehetősége a Jobbikot parkolópályára tenni, de ez nem szolgálná az ő érdekeiket.Szükségük van egymásra, mint éhezőnek egy falat kenyérre. Ameddig újjal lehet mutogatni a radikálisokra, addig nem jut kellő figyelem az igazi gondokra. Senki sem foglalkozik érdemben a bedőlt hitelekkel, a munkanélküliséggel, a szociális háló darabokra szakadásával, ameddig a démonizált erőt lehet ekézni. Ebben az országban a vezetés ha semmi máshoz nem is ért, de a kommunikációt jól megtanulták.

Ahogy most visszaolvastam a bejegyzést, akár azt a címet is adhattam volna neki, hogy a "Jobbik halála", de igazából nem ezt szerettem volna hangsúlyozni. A központi motívum az lett volna, hogy tele lett a hócipőm az egész politikával, a szájtépéssel, besokalltam az újra és újra lefutott köröktől, a végtelenig pörgő mókuskeréktől. Köszönöm, de nem kérek többet belőle! Már nem nézem a tv-t, nem olvasom az újságokat és igyekszem minél kevésbé feltornászni a vérnyomásomat. De ahogy ez a kis eszmefuttatás is jelzi, ez nem könnyű...

A kevesebb néha több

2011.07.31. 08:51 Magyarsag

Nem könnyű feladat belefogni egy új blog írásába. Most mégis úgy döntöttem, nekiállok virtuális papírra vetni a gondolataimat, ahogy tettem azt korábban is, a magam örömére. A cím, azaz a (Meg)Műveletlen Terület egyfajta önkritika, amellyel azt próbálom üzenni régi olvasóimnak, hogy bár legbelül egy fikarcnyit sem változtam az elmúlt évek során, mégis számtalan dolog átértékelődött bennem. Talán senki sem érti, mit is akarok ezzel elmondani, sőt, az is meglehet, hogy még én magam sem tudom igazán...


Mindegy, itt vagyok, még van bennem élet és szeretek írni. Jobb volna, ha tudnék is, ha értenék a szavak és mondatok művészi módon való egymáshoz kapcsolásához, de majd igyekszem szorgalommal kompenzálni a tehetség hiányát. Nem ígérem, hogy minden nap kiokádok majd valami új és világmegváltó gondolatot ide, de ha eszembe jut pár értelmesnek tűnő idea, ha belső kényszer fog kínozni, hogy közlendőmet világgá kiáltsam, akkor feltétlenül nekiállok majd.


Annyi mindent tudnék még mondani, de bevezetőnek éppen elég ennyi, mert közhely, de igaz: A kevesebb néha több.

 

süti beállítások módosítása