Sosem értettem igazából, hogy miért nem lehetséges, hogy az életem minden apró része egyszer végre jól, összhangban működjön. Elcseszett egy csillagzat alatt jöhettem a világra, vagy jóvátehetetlen bűnt követhettem el előző életemben, amiért így kell vezekelnem.
Ha a magánéletem épp rendben volt, akkor anyagilag kerültem a padlóra, ha az anyagiak rendben voltak, az egészségem ment tropára, ha volt egészség, pénz, akkor a lelkem tört darabokra. Egy szó, mint száz, állandóan lenulláz valami.
Az évek folyamán kialakult bennem egyfajta fontossági sorrend, amelynek a legfelső fokán a szeretet, a magánélet vert cöveket, minden más háttérbe szorult. Pénz nélkül, betegen is az az egy csepegtette belém a reményt, hogy van egy biztos pont az életemben, akire számíthatok és aki számíthat rám. Aki megnyugtat, ha tombolnak bennem az indulatok, aki vigyáz rám, bennem él és aki akkor is keresne, ha már nem volnék.
Most úgy tűnik, hogy az egészségem végre kezd helyrerázódni, körvonalazódik egy jól fizető, kellő elfoglaltságot és pénzmagot biztosító munkalehetőség is, csak egy dolog hiányzik.
És az az egy minden másnál többet ér(ne)...
