Az a nagy helyzet, hogy én tényleg megértem, hogy engem nem lehet igazán szeretni. Mindenkinek csak addig kellek, ameddig meg nem ismer és el nem megy tőlem a kedve egy életre. Megértem, mert nekem sem sikerült megkedvelnem saját magamat, holott igen csak régen próbálkozok vele. Nem vagyok szép (sőt), nem vagyok okos, nem vagyok intelligens, sem művelt. Rengeteg rossz tulajdonságom van, ha mindet fel kéne sorolnom, akkor begörcsölne a kezem, vagy elkopna a billentyűzetem, esetleg mindkettő egyszerre. Csak néhányat emelek ki, a teljesség igénye nélkül:
Hirtelen haragú vagyok, hisztis, mint egy kölyök, akaratlanul megbántom azokat, akik fontosak számomra, Naiv vagyok és hiszékeny, lassú felfogású és képtelen vagyok önállóvá válni, bármennyire szeretnék.
Egyetlen jó tulajdonságomnak azt tartom, hogy szívből tudok szeretni és aki egyszer közel kerül hozzám, azért bármire képes vagyok. De ez sajnos kevés, mint Afrikában az eszkimó...
